A fejlõdést lehetõvé tevõ közlekedési hálózat kiépítése a múlt század közepén vett lendületet, modern átalakulását a vasútépítés jelentette. A vasútépítésnél azonban nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontok is közrejátszottak. A fõ eldöntendõ kérdés az volt, hogy melyik vonal épül meg elsõnek, és milyen vidékeket érint - ez heves vitákat váltott ki. Végül a "Magyar Keleti Vasút" (Nagyvárad- –
Kolozsvár- –Brassó) kiépülésével éri el vasút a térséget, 1871-ben fejezõdik be a Székelyföldre irányuló elsõ szárnyvonal (Székelykocsárd–- Marosvásárhely) építése is. 1886-ban adták át a Marosvásárhely- –Szászrégen vonalat, 1888-ban a Héjjasfalva- –Székelyudvarhely, 1891 novemberében a Brassó–- Sepsiszentgyörgy–- Kézdivásárhely, 1892-ben a Térrét–Kovászna, 1897 áprilisában a Sepsiszentgyörgy–-Csíkszereda, ugyanaz év októberében a Csíkszereda–Gyimes-völgye, 1898-ban két részletben a Kis-Küküllõ mentén a Balázsfalva- –Bonyha és a Bonyha- –Sóvárad vasútvonalat, és ezzel, bár a terület igényelte kelet-nyugati irányú fõvonalat nem sikerült kiharcolni és megvalósítani, a Székelyföld is bekerült az ország vasúti vérkeringésébe. 1895-ben külön törvény született a székely vasutak kiépítésére. Ennek hatására egészítették ki a meglevõ vonalszakaszokat, és épült ki a teljes “székely körvasút” (Brassó- Sepsiszentgyörgy–- Csíkszereda- –Gyergyószentmiklós–- Marosvásárhely), mint “másodrendû fõvonal”, amely, ha a szükségesnél kisebb mértékben is, de hozzájárult a Székelyföld modern átalakításához, a városok fejlõdéséhez. Jó és rossz oldalaival a mai napig is az ekkor, a dualizmus korában kialakított vasúthálózatot használjuk.
