Légiáru-fuvarozási tevékenységünk dinamikus fejlődését a gazdasági válság is elősegítette, mivel a nagy légitársaságok költségoptimalizálásra való törekvése esélyt adott a kisebb, kelet-európai fuvarozócégek, köztük a Prévost Hungária nagyobb térnyerésére. Ez az üzletág végtelenül precíz, fegyelmezett, minőségi munkát, az előírások szigorú betartását, a fuvarfeladatok szinte percre pontos, „kotta
szerinti” megvalósítását és nyomon követését jelenti, ugyanakkor a rugalmasság és az improvizatív képesség is feltétele a megbízó légitársaságok elvárásainak megfelelő, sikeres munkavégzésnek. Renault Magnum és MAN vontatókból, valamint főként dobozos, kisebb részben hűtős és ponyvás félpótkocsikból álló flottánkkal hetente átlagosan 150 fuvart teljesítünk patinás európai légitársaságok megbízásából. A nagy „hub”-okból, például Párizsból, illetve Frankfurtból induló járatok jelenleg Amsterdam, Brüsszel, Graz, Linz, Klagenfurt, Bécs, Budapest, Prága, Varsó, Krakkó, Wroclaw, Katowice, Poznan és Bukarest reptereire közlekednek. A repülőtérről repülőtérre szállítandó áru speciális Air Cargo palettákon utazik az erre a célra kialakított félpótkocsikban. A fel-és lerakás gyakorlatilag gombnyomásra történik, a paletták – akárcsak később a repülőgépbe - görgősoron gurulnak ki és be. Mivel az áru a felrakás pillanatától már légiárunak számít, az úgynevezett biztonságos fuvarozási lánc megszakítása nélkül kell eljutnia rendeltetési helyére, ami számos biztonsági és egyéb előírás szigorú betartását követeli meg. A járművek követését nem csak a műholdas technika biztosítja, a repülőtéri kapukon való áthaladásokat automatikusan küldött SMS jelzi a diszpécsereknek, a kommunikáció azonban ezen kívül is szinte folyamatos a gépjárművezető és a központ között. Késés, csúszás itt nem megengedett, bármilyen előre nem látható esemény, torlódás, műszaki hiba vagy más probléma esetén azonnal megoldást kell találni az áru időre történő célba juttatására. A légiáru-szállítás nem ismer hétvégét, ünnepnapot, korlátozást, ez a munka 24 órás folyamatos üzemet és az irányítók állandó készenlétét igényli. Megbízóink elégedettsége bizonyítja, hogy alacsonyabb költségszint mellett ugyanolyan, ha nem még jobb teljesítményt tudunk nyújtani, mint a nagy nyugat-európai vállalatok. Mára a közúti áruszállítás legelegánsabb, de egyben legigényesebb formájának tartott légiáru-fuvarozás körülbelül 40%-át teszi ki forgalmunknak, és e téren a kelet-európai régió specialistájának számítunk.