19/05/2026
"Főként gyártócégeknél dolgoztam korábban a logisztika különböző területein, és szinte minden korábbi munkahelyemen a fuvarozó- és szállítmányozó cégek kiváló szakemberei segítették a munkámat. Mindig is csodálattal néztem őket az „ügyféloldalról”: hogyan bírták azt a rengeteg feladatot, amellyel elárasztottam őket, miközben kora reggeltől késő estig mindig rendelkezésre álltak. Akkor úgy gondoltam, hogy én biztosan nem tudnám ezt a munkát csinálni…
Öt éve azonban lehetőséget kaptam arra, hogy csatlakozzak az Airmax Cargo nemzetközi közúti csapatához. Azt éreztem, hogy szintet lépek a szakmámban, és egy korábban többször is igaznak megtapasztalt mondás vált valósággá számomra: „Ahol a komfortzónánk véget ér, ott kezdődnek a csodák.” 😊
Kitartó munka volt az első 1-2 év, amikor fokozatosan elsajátítottam a szakmai fogásokat, és egyre többet tanultam a különböző szektorok sokféle közúti fuvarfeladata során. Az aggodalmam, hogy vajon nem lesz-e kevés számomra „csak közutasnak” lenni a korábbi cégeknél intézett légi, tengeri és közúti szállítási feladatok után, szinte néhány hónap alatt szertefoszlott.
Visszatekintve hálás vagyok ezért az öt évért, a fejlődési lehetőségekért, és azért, hogy ügyféloldali tapasztalataimmal még jobban megérthetem partnereink igényeit. Ezáltal válik teljessé számomra a szállítmányozási szakmai utam. Köszönöm, hogy egy ilyen támogató, szakmailag magas színvonalú csapat tagja lehetek az Airmax Cargo-nál, és remélem, hogy még sokáig járulhatunk hozzá együtt cégünk sikereihez."
Bakóczi Ildikó – Már 5 éve az Airmax csapatában
Munkatársaink hűsége és elszántsága igazi kincs számunkra, mely elengedhetetlen a minőségi szolgáltatásnyújtáshoz és egy összetartó, harmóniában működő csapat fenntartásához.
Köszönjük!