07/10/2022
Kedves Követők, Repülőbarátok!
Búcsúzik tőletek Apilóta. Ez az Én utolsó bejegyzésem itt.
Közel 1 éve kezdtem foglalkozni ezzel az oldallal, hogy minden miskolcinak, borsodinak egy képernyő távolságára hozzam a sportrepülést és bemutassam, hogy ez a csodás sport elérhető mindenkinek itt Borsod megyében, itt Miskolcon. Közel 3000-en lettetek. Azóta vagy százszor emelkedtem a levegőbe az élményt bevállaló bátrakkal, hogy megmutassam, Miskolc és a Bükk csodaszép, és bár a repülés bonyolult, mégis elérhető, tanulható itt is. Repült velem bakancslistás nyugdíjas, nyaraló család, gyereknaposok, szülinaposok és befektetést tervező vállalkozók is.
Írtam szócikket a miskolci repülőtér történetéről, a sportrepülőterek és a kereskedelmi repülőterek közötti hasonlóságról és különbségről, de kedvenc típusainkról is. Ha visszagörgettek az oldalon, mindet megtaláljátok. Százféleképpen próbáltam megfogalmazni, hogy nem nekünk kell repülőtér, hanem Miskolcnak. Az, hogy mi itt vagyunk, az egy hihetetlen előny.
Szerettem volna megmutatni, hogy a korábbi években elterjedt narratíva a repülés úri hobbi mivoltáról igaztalan, és hogy a klubunk, pilótáink minden információval segíteni tudják és igyekeznek is, hogy 90 év után Miskolcon a sportrepülés ne szűnjön meg, hanem ha új helyszínen, akkor úgy, de folytatódjon. Irigyelt gazdagok lennénk? Talán a postás, a lakatos, a mérnök, a tanár, az orvos gazdag attól, hogy a repülés a szenvedélye? Mert ezek vagyunk, egy országos közösség, aki régi barátként tegeződik. Nem! Nem a pilóta a gazdag, hanem aki pilótát tart, ilyen pedig nincs ebben a sportban. Nekünk ez a szenvedélyünk, nem a trafikáru, nem a labda. Mind itt élünk, itt dolgozunk és így ide köt a szenvedélyünk is, amit a munkánk után megélünk.
Egy fantasztikus záró rendezvénnyel búcsúztunk szeretett repülőterünktől. Remélem minél többen meg tudtátok még utoljára nézni Miskolcot a levegőből. Boldogan emlékszem vissza az elmúlt évek gyermeknapi rendezvényeire is, csodás fotók őrzik az emlékét, ahogy a legkisebbeket rabul ejti a repülés.
Leesett vajon a tantusz, hogy hiba volt bezárni LHMC-t utód nélkül? Válasz nincs, de a várostörténelemből már mintha kezdenének törölni minket, hallgat rólunk a média.
Tragikus és igazságtalan a végkifejlet. A 90 éves miskolci sportrepülés utolsó éve egy valódi haláltusa volt. Reménykedtünk, küzdöttünk, engedtünk újra meg újra, hátha megmenekülünk, esélyt kapunk. Hiába érveltem az elmúlt évtizedekben előfordult havária eseményekkel – ahol a megoldáshoz kulcsfontosságú volt egy repülőtér, mint az 1987-es, az 1999-es nagy havazás, vagy a 2010-es felsőzsolcai árvíz. Hiába mondtam, hogy ezt a sportot nem lehet kompletten felfüggeszteni, mert a szakszolgálati engedélyek lejárnak, ha nincs meg a törvény által előírt gyakorlat, a tudás is elmúlik, minél több idő telik el, annál nehezebb újraéleszteni ezt az egészet. Hiába érveltem azokkal a volt növendékekkel, akik nálunk ismerkedtek meg a repüléssel, hogy aztán katonai pilóták vagy utasszállító gépek pilótái legyenek.
Aztán egyszer csak láttuk, hogy kimaradt a repülőtér a 7 éves városfejlesztési tervből. Olyan, mint amikor egy pár egyik tagja szakítani akar, de nem meri elmondani pacekba, hanem úgy viselkedik, hogy a másik adja fel inkább. Hogy neveznéd ezt? Talán lebegtetésnek?
Most a kedves olvasó, talán megkérdezi: Sajópetri? – A mai napig nem tudjuk, hogy lehet-e és lesz-e valaha Sajópetriben sportrepülőtér, hiába próbáltam a szakmai tudásommal segíteni.
Fújhatott a szél jobbról vagy balról, cseberből vederbe léptünk, minden ígéret szertefoszlott. Fájdalmas, hogy látszólag a miskolciakat nem is érdekli, hogy van-e repülőterük és hogy kb 50-100 ember körmeszakadtáig próbálja ezt az örökséget, értéket életben tartani. Olyan, mintha ide elég lenne az elégedettséghez néhány játszótér, kutyafuttató, biciklisáv. Ebbe ne is próbálj belekötni inkább, mert nekünk is van családunk, házi kedvencünk és biciklizünk is, tehát szükséges, de nem korántsem elég.
Vajon hány miskolci és borsodi gyermek áll majd egy napon a szülei elé, hogy “Apa, anya, én pilóta szeretnék lenni!”
Mi lesz majd erre a válasz? Talán az, hogy: “Nem lehetsz pilóta gyermekem, mert mi Borsodban élünk.”
Hogyan tovább?
Nyakunkon a december és hajléktalanok leszünk.
Miskolcot nagy eséllyel végleg letörölték 90 év után a légiközlekedés térképéről, mi pedig mezitláb, szakadtan, otthonunkat hátrahagyva a bontógolyónak, jól megverve mehetünk ahova akarunk.
http://www.hungaryairport.hu/airport.php
Köszönöm, hogy eddig olvastatok, ha kerestek, megtaláltok.
Ezúton is gratulálok még egyszer Szegednek, hogy nekik sikerült a WGC22 és a repülőnap is, valamint sok sikert kívánok Debrecennek, Nyíregyházának és Békéscsabának, ahol beszántás helyett fejlesztenek. Ott valamiért egy repülőtér a gazdaságfejlesztés része. Itt majd nézzük az égen a felettünk elhúzó regionális repülést. Nekünk meg marad a galambürülék...
"Amikor úgy tűnik, hogy minden ellened van, emlékezz rá, hogy a repülő is a széllel szemben száll fel, nem vele együtt."
- Henry Ford
Jó leszállást!
Apilóta
