11/06/2026
Ma egy olyan meglepetés ért az irodában, amitől kicsit minden „logisztika”, „menetidő” és „beosztás” háttérbe szorult.
Az egyik kollégám egy doboz Marlenka süteménnyel lepett meg. Igen, azzal a fajtával, amit az ember csak nagyon lassan eszik, mert minden falatnál komolyan elgondolkodik az élet nagy kérdésein… például azon, hogy „miért nem ilyenek a hétfő reggelek is?”
És közben azon gondolkodtam, hogy nálunk a hétköznapok nem csak arról szólnak, hogy ki hova megy, mikor indul a szállítás, és ki ér oda időben (bár ez is fontos). Hanem arról is, hogy egymást nem csak kollégaként, hanem emberként is látjuk.
Segítjük egymást akkor is, amikor nem a munka része. Ráhagyunk egy kört, átveszünk egy terhet, megkérdezzük, hogy „na, minden rendben van?” – és néha még egy szelet süti is belefér a rendszerbe. Sőt, talán pont ez tartja össze az egészet.
Mert végső soron nem csak betegeket szállítunk, hanem emberekkel dolgozunk, emberek között, emberekért.
…vagy legalábbis ez a szép elmélet.
Lehet, hogy a valóság sokkal egyszerűbb, és ez a Marlenka valójában egy stratégiai lépés volt. Egy finoman kidolgozott terv arra, hogy a következő beosztásnál „véletlenül” pont Ő legyen az, aki egy különösen kedves idős házaspár szállítását kapja meg. 😄
Akárhogy is: köszönöm a sütit! :)
