13/09/2026
Egyik nap délután a Duna-parton sétáltam, a Lánchíd pesti hídfőjénél. Ott, ahol turisták százai fotózzák nap mint nap tátott szájjal a Budai Várat, a Lánchidat, meg úgy nagyjából mindent, hiszen Budapest gyönyörű város és bőven van mit fotózni.
Az emberek sétálnak, és ha tudnak, le is ülnek napozni, beszélgetni. Persze csak ha tudnak. De nem sok helyen van erre lehetőségük, mert a legtöbb hely foglalt. Némelyik meglehetősen tartósan.
Ezen a kék padon most hárman aludtak. És az nem egy délutáni szieszta volt. Ágynemű, matrac, kerekesszék tele csomagokkal. Szerintem az egész életük ott volt mellettük a földön. Kimerülten, egymás mellett összebújva aludtak délután 2-kor, a tűző napon.
És hogy mi történt körülöttük? Hát gondolhatod, hogy mindenki megbámulta őket. Egy apuka elzavarta onnan a fogocskázó gyerekeit. Más hajót fotózott a háttérben. Igen, én meg az alvó hajléktalanokat fotóztam.
Annyira eldurvult a hajléktalan helyzet a fővárosban, hogy már mindenhova jut az e féle nem kívánt látványosságokból. Írtam én már erről a témáról, amikor az Örsön tanyázó emberek életvitelét kifogásoltam, és a Rákóczi úton élő szlovák állampolgárról, Pávelról is korábban. De itt a belvárosban ezt látni valahogy még fájóbb.
Mert ez itt Budapest kirakata. Ide hozzuk a vendégeinket. Ez az a kép, amit hazavisznek a turisták magukkal. És közben ez a hely itt három embernek a hálószobája, mert máshol nem tudnak aludni. Lehet, nem is akarnak, nem tudom. Nem akarok ítélkezni felettük. Nem tudom, mi vezetett idáig. Betegség? Munka elvesztése? Család széthullása? Az utcán élni nem döntés kérdése, hanem a legutolsó állomás, ahova már senki nem akar eljutni.
De azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy ami itt van, az senkinek sem jó. Sem nekik, akiknek egy kék fapadon kell aludniuk, sem a turistáknak, akik értetlenül nézik, sem nekünk, budapestieknek, akik csak szeretnénk kiülni a Duna-partra.
Ahogy az előző posztjaimnál is láttam, három fő nézőpont van a kommentekben:
🔹 Van, aki azt mondja, van segítség, csak nem fogadják el. És akik ezt mondják, azoknak is van igazságuk, hiszen hajléktalan is van ilyen is, olyan is.
🔹 Van, aki azt mondja, emberi sorsok vannak e mögött, és nem tudhatjuk, milyen egy szálló belülről.
🔹 Van, aki szerint a szociális háló szűnt meg végérvényesen, és nincs hova fordulniuk.
Talán mindháromban van igazság.
Mindig mondom, hogy én csak egy buszvezető vagyok. Nem tudom a megoldást. De azt látom, hogy amíg Pável a Rákóczin, Laci bácsi a Stadionnál, és most hárman a Lánchídnál alszanak a padon, ez ma már az életünk része szinte a város minden pontján. És ha elmegyünk mellette szó nélkül, akkor a közöny lassan a mi utcánkba is beköltözik.
De most komolyan, szerinted mi lenne az emberséges, de élhető megoldás? Ha gondolod, írd meg kommentben, de kérlek kulturáltan. Ha egyetértesz azzal, hogy erről beszélni kell, oszd meg a posztot, hadd jusson el minél több emberhez. Hadd lássák a döntéshozók is, mi van a kirakat mögött. Nem mintha nem tudnának róla, de én most ezt le akartam írni, hadd olvassák fent a budai villákban is, mit gondol a kis ember.
Ti pedig vigyázzatok magatokra.
