Viharsarki Magánvasút - VMV

Viharsarki Magánvasút - VMV "Arccal a vasút felé!" Ebben partner volt Józsa István Soma barátom is és ekkor került a többesszám jelölése a magán kisvasútja nevébe.

Üdvözlöm, kedves látogató!

2009-ben, a Gyulai Múzeumvasúton (GyMV) és az Alföldi Kerti Gazdasági Vasúton (AKGV) tett látogatásaim hatására úgy döntöttem, hogy magam is belekezdek egy kerti kisvasút építésébe. Ekkor ötlöttem ki a Viharsarki Magánvasút (VMV) elnevezést. Ám hamar rájöttem, hogy igazán nagy dolgot, csak másokkal közösen, egymást segítve érhetünk el... Ezért már a kezdetekkor úgy gond

oltam, hogy az AKGV gyűjteménnyel összevonva szeretném a VMV tárgyi emlékeit gyarapítani, bemutatni másoknak és megőrizni az utókornak. Ettől kezdve az AKGV rövidítés az Alföldi Kerti Gazdasági Vasutak nevet takarja, mely csoportnak a VMV is a része. Mivel nem csak a kisvasutak, hanem minden más is érdekel, ami vaspályán fut vagy kapcsolatban van vele, ezért ezen az oldalon a különféle vasúti közlekedéssel kapcsolatos fénykép- és videó felvételeimet szeretném megosztani az érdeklődőkkel.

https://www.facebook.com/share/19MRL5bxwY/
16/09/2025

https://www.facebook.com/share/19MRL5bxwY/

XXI. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Mozdonyparádé
Békéscsaba, 2025.09.19-21.

A VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza idén 21. alkalommal rendezi meg a nagy népszerűségnek örvendő Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Mozdonyparádé rendezvényét. Ez évben három teljes napon át, szeptember 19-től 21-ig a Művelődési Ház középpontjába a vasúti modellek, a terepasztalok és a mozdony modellek kerülnek. Az elmúlt évek statisztikája alapján a három nap alatt idén is 2-3000 érdeklődőt várunk a rendezvényre. A vasútmodell kiállítás kiemelkedően fontos értékű rendezvény Békéscsaba, a Művelődési Ház és a 47 éves Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub valamint a Kandó Kálmán Vasútmodellező és Vasútbarát Kulturális Egyesület életében. Ezért törekszünk a lehetőségekhez mérten évről-évre a rendezvény színvonalát emelni.

Kiállítóink a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező és Vasútbarát Kulturális Egyesület és Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub mellett Szlovákiából, Debrecenből, Szegedről, Gádorosról, Budapestről, Pécsről és Szentlőrincről érkeznek. Idén immáron nyolcadik alkalommal a vasútállomás egykori várótermében is helyet kap a kiállítás egy része.

A kiállítás helyszínei:
• VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza, Békéscsaba, Andrássy út 79-81.
• A vasútállomás egykori váróterme, Andrássy út 58.
• Békéscsabai vasútállomás rakodó területe (szombat)

A kiállítás helyszínein megtekinthető:

• A vasútállomás egykori várótermében közel 55 méter egybefüggő működő modulterepasztal a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület és Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub valamint a debreceni HEXVAVE (Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület) összeállításában
• A művelődési ház földszinti klubtermében először tekinthető meg 9 m, TT-s méretarányú terepasztal a budapesti 424-es Vasútmodellező Klub jóvoltából
• LEGO®-város 27 méteres egyvágányú vonalszakasz működő vasúttal idén a művelődési ház nagytermében lesz látható
• Modellvasút és kiegészítők vására (művelődési házban és a kisváróban is)
• Vasutas Fotó Klub kiállítása a művelődési ház galériájában
• Országosan is egyedülálló nagyvasúti bemutató idén Ikarus buszokkal kiegészítve (Rakodó terület)
• Fűtőház-látogatás vonattal, kézihajtányozás, sínfűrészelés (Rakodó terület)
• Mozdonyvezető szimulátor szombaton a művelődési házban
+ Dottó járat az AKGV, Alföldi Kerti Gazdasági Vasutak nyílt napjára

Modulterepasztalokról néhány szó…

Az egykori kisváróban látható lesz körülbelül 55m egybefüggő H0 modulrendszer, kétvágányú illetve egyvágányú nyíltvonallal, három állomással. Beépítve a Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület CarMotion rendszere, működő, mozgó közúti járművekkel. Tatár Gergő hat vágányos állomása, Vecseri István Gádoros állomása, valamint a debreceni HEXVAVE (Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület) rendező pályaudvara lesz még a rendszerbe építve.

A művelődési ház földszinti klubtermében a budapesti 424-es Vasútmodellező Klub TT építési nagyságú, 9 méteres digitális asztala lesz látható. Németország/ Csehország ihlette, de teljesen fantázia asztal. Kovács Endre klubvezetőnek gyerekkorában TT-s vasuta volt, így úgy szerette volna megépíteni, hogy a régi 40 éves mozdonyok/szerelvények is járjanak rajta. A házaknak több mint a fele is abból a korból való. Az asztal még nincs 100%-ban kész, a vezérlésében vannak még feladataik. Az asztal vágányzatát és a terepet Molnár Balázs klubtársával csinálta, az elektronikát pedig Kovács Vincével.

LEGO®-város: Idén a művelődési ház nagytermében tekinthetik meg a Magyar L-es Vasút Klub jóvoltából azt a 27 méteres egyvágányú vonalszakaszt, mely a 40. számú Budapest-Pécs vasútvonal Szentlőrinc-Pécs szakaszát modellezi a rajta található állomásokkal (Szentlőrinc, Bicsérd, Mecsekalja-Cserkút, Pécs) és az ott közlekedő vonatokkal együtt. A terepasztalon valóban minden LEGO®-ból épül, kicsik és nagyok kedvenc építőjátékából.

Terepasztalok: Látványos, részletgazdag, igényes terepasztalok sorakoznak fel a Vasutas Művelődési Ház helyiségeiben és az egykori váróteremben. Némelyik terepasztalon nem csak a vasúti forgalom nyújt „mozgó” látványt, mozog a fordítókorong a fűtőházban, az „éjszakai üzem” alatt az utcai közvilágítás biztosítja a fényt a modellvárosban.

Ismét Mozdonyparádé szombaton!

• A háromnapos rendezvény kiemelkedő eseménye a szombati napon megrendezett Mozdonyparádé és vonatoztatás. A békéscsabai vasútállomás raktári rakodó vágányain erre az alkalomra felsorakozott mozdonyok, vasúti járművek, sínfűrészelés és kézihajtánypálya várják az érdeklődőket. A nagyvasúti bemutató mindig sok vendéget vonz: főleg családokat, gyerekeket és sok vasút iránt érdeklődőt. Idén is lehetőség van a fűtőház látogatására vonattal, amely külön menetrend szerint közlekedik 10:00 és 15:00 óra között, óránként az 1.a vágányról. Igyekszünk minden évben sokfajta mozdonyt és vasúti járművet, gépet bemutatni a rendezvényen. Az idei Mozdonyparádén is várunk magánvasúti társaságot a MÁV csoporton kívül. Az idei év különlegessége, hogy a mozdonyok mellett kettő Ikarus busz is megtekinthető.

Kiegészítő program a szombati napon:
• Az AKGV, Alföldi Kerti Gazdasági Vasutak nyíltnapja a szombati napon, melyre Dottó járat indul a művelődési ház elől 10:00-15:00 között óránként, melyet a kiállításra jegyet váltó látogatók ingyenesen vehetnek igénybe.

Közösségi szolgálat a Vasutasban:
Rendezvényünkön lehetőséget biztosítunk középiskolás diákok részére a kötelező közösségi szolgálatot teljesíteni. A Vasútmodell Kiállításon az alábbi lehetőségek közül választhatnak: látogatói létszám vezetése, látogatók kezén karszalag elhelyezése, termek berendezése és egyéb feladatok.

Csoportok látogatása: óvodás és iskolás csoportok jelentkezését várjuk, számukra kedvezményes belépőjegyet biztosítunk. A legkisebbek számára várhatóan az abszolút kedvenc a LEGO®-város lesz!

Nyitvatartás:

péntek-szombat 9:00-18:00-ig,
vasárnap 9:00-16:00-ig
Mozdonyparádé szombaton 10:00-16:00-ig

Ünnepélyes megnyitó: 2025. szeptember 19. (péntek) 10:00

A rendezvény főszervezője: Kucseráné Szabó Mária, intézményvezető és a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza dolgozói

A rendezvényre napijegyek válthatók.
Jegyárak:
Felnőtt: 2200 Ft
Gyermek: (3 éves kortól)/Diák, MÁV arcképes igazolvánnyal/Csaba kártyával: 1700 Ft
Gyermekcsoportok részére pénteki napon: 700 Ft/ fő

További információ: 66/322-240
www.facebook.com/vasutas.muvhaz.bcs

A CSILLÉN UTAZNI SZABADNyílt nap az Alföldi Kerti Gazdasági Vasutakon.Szeretettel várunk minden érdeklődőt szeptember 20...
14/08/2025

A CSILLÉN UTAZNI SZABAD

Nyílt nap az Alföldi Kerti Gazdasági Vasutakon.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt szeptember 20-án, szombaton, délelőtt 10 órától a Téglagyár- és Iparvasút-Történeti Egyesület telephelyén, az AKGV-n. Egész napos vonatozással készülünk, ahol lehetőség lesz mozdonyvezetésre, kötetlen beszélgetésekre, valamint igény esetén Barkas-os utazásra is lehetőség nyílik a Kenderföldeken!

Nyílt nap az AKGV-n!

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt szeptember 20-án, szombaton az AKGV nyílt napján! Esemény a kommentekben.

https://www.facebook.com/share/p/1Koyt9mTck/
28/05/2025

https://www.facebook.com/share/p/1Koyt9mTck/

Az MTSZSZ tagja dr. Péterffy Gergely által írt "A Magyar Államvasutak újjáépítése 1944-1949" című könyvének könyvbemutatóra minden érdeklődőt tisztelettel vár a könyv írója és meghívott vendégei.

01/01/2025

Kedves Követőink!
Következő szombathelyi kiállításunk szakítva a sok éves, sőt évtizedes hagyományokkal 2025. január 3-5 között kerül megrendezésre az Agora-MSH-ban.
Hogy mi minden is várható idei rendezvényünkön:
Automata rendszerünkön nemzetközi és hazai szerelvények színes felhozatala.
Kőszegi rendszerünkön magyar vasútüzem, ezúttal menetrend szerinti vasútüzemmel.
A tolópados és a fűtőházi részen a két Németország mozdonyai parádéznak a múlt század utolsó gőzmozdonyos évtizedét felidezve.

A korábbi évekhez hadonlóan ismét hívtunk meg vendégkiállítókat. Ezúttal Budapestről az Eleven Világ Vasútmodellező Klub gazdagítja a felhozatalt 0e modulrendszerével.

Külön örömünkre szolgál, hogy vendégkiállítóink között üdvözölhetjük olasz testvérvárosunk Ferraraból a VBF Group képviselőit, akik egy impozáns, itthon még sohasem látott 18 méter hosszú szegmens terepasztallal képviseltetik magukat.

Várunk mindenkit január 3-5 között.

Az Agora-MSH jegypénztárában (Március tér 5) lehetőség van jegy elővételre ajándék utalvány formájában.

31/12/2024

Ahogyan lassan véget ér az év, álljék itt egy visszatekintés a Téglagyár- és Iparvasút-Történeti Egyesület 2024-es évére👆

👉 összesen 1578 munkaóra
👉 összesen 21 helyszínen
👉 251 munkanappal számolva ez több, mint napi 6 munkaóra
👉 22 ember dolgozott az AKGV-n, illetve a TITE kapcsolódó projektjein
👉 ebből 8 fő nem tagja az Egyesületnek – külön köszönet az önkéntes munkájukért!
👉 a legtöbb munkát idén az infrastrukturális fejlesztésekbe öltük
👉 bevezettük a vezetékes vizet, továbbá bővítettük a fúrt k***s hálózatot
👉 lefektettük az AKGV végleges elektromos hálózatának alapjait
👉 ehhez mintegy 50 méter árkot ástunk ki és temettünk be
👉 bár a haladás megkérdőjelezhetetlen, a munkánk jelentős részét „elástuk” – de bízzatok bennünk, ott van az! :)
👉 új mozdony érkezett az AKGV-re, méghozzá egy egykori szentesi Mad Max kuli
👉 újra üzemképes a MOTA targoncánk, amellyel
👉 kilátogattunk az idei KeCsaP-ra, eleget téve a Kenderföldek - Békéscsaba meghívásának
👉 folyamatosan bővül és szépül társvasutunk, a Gyulai Múzeumvasút jármű- és pályaállománya
👉 öles léptekkel halad a III-as telephely belakása
👉 felépült a lemezgarázs, amellyel jelentősen kibővítettük a fedett tároló kapacitásunkat
👉 sikerrel zárult az első SZJA 1%-os projektünk – köszönjük a bizalmatokat!
👉 elindult a MOHU REpont támogatási programunk – szintén köszönjük a segítségeteket!

Terveink szerint 2025-ben elvarrjuk a szálakat, azaz a lehető legtöbb, függőben lévő folyamatnak pontot teszünk a végére. Jövőre is számítunk Rátok! Boldog új esztendőt kíván az AKGV és a TITE csapata! 🥳

26/12/2024

A mára már hagyományosnak mondható karácsonyfás dilikörünkkel kívánunk kellemes karácsonyt mindenkinek!

17/09/2024

Most hétvégén, szeptember 20–22-én több helyszínen is fókuszban lesznek a vasútmodellek, a terepasztalok, a csabai vasútállomás rakodóterületén pedig a szo...

04/09/2024

🚂‼️

Részletes információkkal később jelentkezünk.

26/08/2024

Nos, vajon a fejessaláta szavatossága tart-e tovább?

Természetesen senki nem tudhatja még, hogy mi történt pontosan a Keletiben ma este, és mi okozta a kolozsvári InterCity kisiklását. Az viszont biztos, hogy sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből, ha a két vonat össze is ütközik a kisiklás következtében - ez nem perceken, hanem csak másodperceken múlt. Az biztos, hogy itt most a cinikusan vigyorogva másokra mutogatás, beszólogatás és a klímaváltozásra hivatkozás kevés lesz.

Ami azonban a mai baleset körülményeinek pontos ismerete nélkül is biztos: mindhárom budapesti fejpályaudvar és az oda vezető vasúti infrastruktúra rémes állapotban van, ezért is született két éve a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia és abból számos beruházás terve. A Keletiben számos váltón már csak 20 km/h a megengedett sebesség az állapotromlás miatt, a Nyugati biztosítóberendezéséről jobb, ha nem is beszélünk. Lázár János ennek ellenére a rengeteg már elvégzett munka ellenére az összes előkészítés alatt álló budapesti vasúti beruházást leállította, a Keleti pályaudvarra vezető szakaszok felújításának tervezését pedig a már megszerzett uniós pénzek ellenére visszamondta.

Ha pedig a járművekről beszélünk: a képeken jól láthatóak az InterCity-be sorolt piros csíkos, 52-54 éves fapados, klíma nélküli személykocsik. Ezek nem oda valók, szégyen, hogy feláras távolsági vonatban ezek járnak. Egy teljesen új InterCity-flotta beszerzéséről a kormány 2022 nyarán döntött, a folyamatot elindítottuk, aztán jött Lázár János, és egyik első miniszteri lépésével visszavonta ezt is, az új mozdonyok beszerzésével együtt - hogy aztán azóta se történjen semmi ezügyben, immár két éve.

Arról pedig ne is beszéljünk, mennyire nem megy egy ilyen súlyú zavar kezelése, az utasok megfelelő tájékoztatása - sajnos ez sem újkeletű probléma.

Szóval, bár a mai baleset okait nem tudjuk, de akár a pálya, akár a jármű meghibásodása okozta a kisiklást, bőven van nem csak elvont politikai, de közvetlen döntéshozói felelőssége is a közlekedési miniszternek - hiszen nem enyhítette, hanem minden lépésével csak mélyítette a magyar vasút egyre súlyosabb válságát az elmúlt időszakban.

Cím

Kígyósi út. 28
Békéscsaba
5600

Telefonszám

+36305233838

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Viharsarki Magánvasút - VMV új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Viharsarki Magánvasút - VMV számára:

Megosztás

Kategória