¿Qué es el sitio web?

https://www.facebook.com/106101335560354/

Valentin Vagabond, Ciudad La Paz (2026)

07/05/2026

Day 1164

Egy nap, amiről soha nem hittem volna, hogy eljön. Hogy én leguruljak a Halál útján biciklivel?! Természetesen nem t***em ki Északi Fényt egy ilyen megpróbáltatásnak, hiszen egy túrabiciklit nem ilyen útra terveztek. Befizettem hát egy útra egy sokak által dícsért cégnél (Gravity Bike).

A Yungas-út (másik nevén a Halál útja) azért épült még az 1940-es években, hogy az 1200 méteren fekvő völgyet összekösse a 3100 méteren levő úttal, amely La Pazba vezet. Az út rendkívül köves, rázkódós, és néhol csupán egy méter széles minden biztosíték (védőkorlát) nélkül. 2006-ban épít***ek meg egy teljesen aszfaltozott, biztonságos utat, de azelőtt itt teherautók és buszok jártak. Évente akár 200-300 ember is életét veszt***e itt.

A kirándulás 4644 méteren kezdődött, és az út a régi útig, amit ma csupán őrült biciklisek használnak, tökéletes aszfalt volt.

3134 méteren kezdődik a Halál útja, amely egészen 1200 méterre ereszkedik le 32 kilométeren belül. A panoráma fantasztikus, az út nagyobb járművek számára a mai napig életveszélyes, de mountain bike-kal teljesen gond nélkül le lehet gurulni.

Felejthetetlen élmény volt, és egyáltalán nem félelmetes. Ismét bebizonyosodott, hogy rossz út nincs, csak arra nem megfelelő jármű.

03/05/2026

Day 1159

Kirándulás La Paz mellett.
Lefoglaltam egy biciklis kirándulást a Death Roadra (a Halál Útjára), ami a világ legveszélyesebb útjának számít, de mivel Bolíviában gyakran tüntetések vannak, az utakat lezárták.

Én sokra becsülöm azokat az embereket, akik nemcsak egy csésze kávé mellett panaszkodnak, hogy milyen borzasztó a világ, és jaj, de szenvednek, hanem tökös gyerekek, és kivonulnak az utcákra ellenszegülni. Egy régebbi tüntetéskor az akkori elnöknek helikopterrel kellett elmenekülnie.

Most az a probléma, hogy nagyon megemelték a benzinárakat, és az elégedetlenség miatt lejjebb kellett vinni. Erre a benzint elkezdték higítani, ami miatt nehezebben járnak az autók.

Emlékszem, még egyetemista voltam Magyarországon vagy 18-20 éve, amikor egy Budapesten élő német Erasmus-diák arra panaszkodott, hogy a városban mennyi tüntetés van. Én arra azt feleltem, hogy csak azért, mert Németországban nincs annyi demonstráció, nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden rendben van. Lehet, hogy az emberek túl lusták vagy puhányak kiállni az érdekeikért.

Tehát, bolíviaiak: álljatok ki magatokért, de néhány nap múlva azért engedjetek majd át néhány biciklist! 😉🇧🇴🚲🌞⛰️

02/05/2026

Day 1155-1158, 83 km + 84 km + 48 km

Az Oruro és La Paz közti út csodálatos, oldalonként két sávos autópálya volt nem vészes forgalommal.

Aztán megérkeztem El Altóba, ami szó szerint "a magas"-at jelenti. Innen azért nem gurultam le az 500 méterrel lejjebb fekvő La Pazba, mert épp akkor kezdődött a jégeső, amikor a telefericóba (felvonó) beszálltam Északi Fénnyel. Az út hihetetlenül meredek, és Yunnanban, Dél-Kínában már legurultam 1500 métert hóban, esőben, ráadásul néha borzalmas útviszonyok között, tehát most erre nem volt szükségem, mégpedig azért sem, mert amúgy sem erre vinne az utam, La Paz csak egy kitérő.

De La Paz azért egy nagyon különleges hely is, mivel a világ legmagasabban fekvő fővárosa. Számomra eddig elég vegyesek az érzések, mivel egy zsúfolt, nem túlságosan tiszta, hihetetlenül meredek utakkal tarkított város, ahol viszont drámai szép a kilátás, és amikor Edson szobájából véletlenül megpillantottuk a feljövő teliholdat a 6000 méter magas hegy mellett, az La Pazt még csodálatosabbá t***e.

Egy casa de ciclistas-ban szállok meg, ami igazából már nem a régi fényében tündöklő casa de ciclistas, mivel a tulaj egyszerre egy biciklist fogad be - régen volt, hogy 13-an voltak. Ez igazából nekem tetszik, mert nem nagyon szeretek a helyieken kívül másokkal érintkezni.

A mentális állapotom annyira más lett, hogy egyik napról a másikra élek, gondolkodom. A múlt héten felkeresett egy újság, hogy interjút készítene velem, és péntek délelőtt 9 órát beszéltünk meg (bolíviai idő szerint). Természetesen totálisan elfelejt***em, és amikor 9.00-kor jött a hívás Whatsappon, jöttem rá, hogy talán a nevemre még emlékszem. A hölgy nagyon jófej volt, és arra is emlékeztetett, hogy vasárnap anyák napja lesz. Megköszöntem neki, mert nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy az agyamat rendbe hozzam. Ez alatt az utazás alatt a memóriám katasztrófális módon romlott. Néha arra ébredek reggel, hogy nem tudom, milyen évszak van, és ha például biciklizés közben egy másik országban történt eseményekre gondolok, utána emlékeztetnem kell magamat, hogy jelenleg melyik országban vagyok. Az emberi agyat lehet, hogy nem világ körüli útra tervezték. 😃

27/04/2026

Day 1152-1153, 81 km

Útépítés, szembeszél, de aztán azért megérkeztem Oruróba, amely kultúrája és népzenéje az UNESCO világörökség részét képzi.

José, a Couchsurfing hostom egy szállodát üzemeltet, ahol az egyik szobában meghúzhatom magam. A nyolcéves kislánya kíváncsian nézegette a telefonomon, hogy a svéd és a magyar nyelvben milyen fura betűk vannak, mint például ü, ő, å.

José elmondta, hogy amikor az ember a Salar de Uyuni sósivatagban jár, nagyon gyorsan elfárad, ugyanis a só kiszívja az energiáját. Azonnal megért***em, miért voltam olyan kimerült a Salarban! Emlékszem, elkezdtem tekerni a són, és párszáz méter után már nehezemre esett nem elaludni.

Később találkoztunk Andresszel (Andi), aki graffitiket készít, és nagy örömömre még egy biciklit is festett az egyik falra. Ezután betértünk a Sanchito nevű kávézóba, ahol az emberek gyönyörűszépen beszéltek angolul, és ez megkönnyít***e a kommunikációt.

Ahogy azt már többször tapasztaltam, minden ország a szomszédjaitól óvja a külföldi utazót. Hányszor, de hányszor figyelmezt***ek az argentínok, hogy Bolívia veszélyes, az emberek barátságtalanok, ha egy autó elüt, ott hagynak az út szélén...

Bolíviában eddig találkoztam érdektelen, hideg emberekkel, de ugyanúgy egy csomó mosolygós, kedves emberrel is, akik azt mondták, hogy Bolíviában az igazi latin vendégszeretet fogad, míg az argentínok távolságtartók. Ezen kívül megerősítették, hogy Bolívia biztonságos, de Paraguay veszélyes. 🤣🤣🤣🤣

24/04/2026

Day 1151, 96 km

Visszatértem a főútra, mivel a Salar de Uyuni miatt kitérőt kellett tennem.

Egy faluban vettem vizet, és a régi vizespalackot, illetve más szemetet el akartam dobni, de Dél-Amerikában eddig az egyik legnagyobb kihívás szemetest találni. (Emlékszem, Helsinkiben sem volt egyszerűbb.)
Kérdem az italokat árusító nénit, hogy a szemetet hova dobhatom. Kivette a kezemből, és a kis sütőjébe dobta tüzelőnek.

Este egy gyógyvízforráshoz érkeztem, ahol megmártóztam, bízva abban, hogy a víz jót tesz a bőrömnek.

23/04/2026

Day 1150, 87 km

Végre újra aszfalton biciklizhetek. A táj a száraz, sós síkság után kicsit zöldebbé vált.

Összefutottam egy brit párral, akik ugyanarra bicikliznek, mint én. Ők a közeli faluban szálltak meg ma este, de én jobban szeretek Északi Fénnyel egyedül a csillagok alatt aludni.

Csodálatos a naplemente a pampafű fölött. Megettem tehát a vacsorámat, és befészkelődtem a sátorba.

22/04/2026

Day 1148, 50 km

Nem hittem volna, hogy a sósivatagot biciklivel átszelni sokkal könnyebb, mint utána továbbhaladni. Olyan borzalmas köves út következett, hogy néha még lefelé is toltam Északi Fényt.

Üzletek itt nem voltak, de szerencsére volt egy nyilvános vízcsap, ahol a kevés sót, amit rajta maradt a bringán, le tudtam mosni, illetve a palackokat feltölteni. Ételem viszont nem volt, ezért azt a kekszet ettem ebédre, amit egy amerikai család adott, mikor megláttak az autójukból.

Késő délután elérkeztem Salinas kisvárosba, ahol Dél-Amerikában először hotelben szállok meg. El Chalténban aludtam hostelben, de saját szobám és fürdőszobám szerintem tavaly október óta nem volt, amikor Szamoán jártam.

A köves, poros út miatt viszont újra le kellett mosnom Északi Fényt, illetve a sátorról is leöblít***em a tegnapi sót.

A sors iróniája, hogy amikor a sósivatagban tekertem, attól tartottam, hogy elcsúszom, mivel nem tudtam felfogni, hogy nem jégen biciklizem, viszont ennek semmi veszélye nem volt. Amikor meg a földúton haladtam, volt, hogy a kövek miatt majdnem vet***em egy cigánykereket. 😃

Bolívia eddig egy egész olcsó ország. 15 bolivianóért kétfogásos ebédet tudtam venni. (675 HUF, 20 SEK, 2 USD).

21/04/2026

Day 1147, 92 km

A világ legnagyobb sósivataga Salar de Uyuni. Nem ismerek olyan világ körüli biciklist, aki ne járt volna itt.

Ez a hely rendkívül különleges, és ha az ember nem készül fel az átszelésére, nagyon komoly problémái lehetnek.

1. A száraz évszakban kell idejönni biciklivel. Ez éppen most kezdődik áprilisban, tehát nekem szerencsém volt. Ha a több centiméteres víz alatt álló sóoldatot akarod meghódítani, nagyon lassan fogsz haladni, és a bicikli legbelsőbb részei is extrém módon elkezdenek korrodálódni. Nem vicc. Én ide semmi pénzért nem jönnék az esős időszakban.

2. Napszemüveg. Amikor egy fél percre levettem a napszemüvegemet, azt hittem, kiégnek a szemeim. Tudok olyan biciklisről, aki napszemüveg nélkül szelte át a Salart, és több napra megvakult, illetve egy hétre kórházba került.

Délről észak felé haladva csak a legelején van pár száz méter erejéig néhány pocsolya. Semmiképpen nem akartam Északi Fényt még ott sem áttolni, úgyhogy levettem a nagy fekete táskát, mivel az a legnehezebb, és a sós pocsolyákban lépkedve a még így is nehéz biciklivel, néhány cifra magyar káromkodás társaságában átvittem a száraz részre a biciklit.

A só néhol kicsit még nedves, de annyira nem, hogy az abroncsokon kívül máshol is odaragadjon. Mondjuk, amikor leültem egy félórás kávészünetre, a rövidnadrágom úgy nézett ki, mint amire ráborult a hipó.

Éjszaka itt sátrazni gyönyörűszép volt, bár kicsit szeles. De azért ide is eljutottam. Azt hiszem, elmondhatom, hogy Északi Fény engem csak az Antarktiszra nem vitt el. 💙🚲🌞🇧🇴

20/04/2026

Day 1146

Meglátogattam az Uyuni mellett pár kilométerre fekvő vonattemetőt, ahol egy csapat lengyel motorbiciklissel is összefutottam. 🇭🇺🇵🇱

Az éjszakák jéghidegek, a nappalok kellemesek. 🇧🇴🌞🚲

18/04/2026

Day 1144, 81 km

Egy kemény emelkedő után sík volt a napom nagyon kevés szembeszéllel, de annál több lámával.

Magányosak az út menti kis falvacskák, ahol úgy tűnik, mintha megállt volna az élet. Az argentínokat nem találtam rendkívül hangosnak, de a bolíviaiak még csendesebbek.

Megérkeztem Uyuni városába, ahol egy casa ciclistas-ban (biciklisek szállása) alszom. Ez egy ingyenes, vagy nagyon olcsó hely több dél-amerikai országban, ahol nagyon szerény körülmények között meghúzhatjuk magunkat. A szobám ajtaját pedig végképp nem gringóknak tervezték. 😃

Hát, itt is jártak magyarok! Egy nagyon optimista magyar bringás szerint minden út bicikliút. Én olyan nyámnyila vagyok, hogy számomra a Carratera Austral kavicsos 400 km-e is hatalmas jóindulattal lehet csak biciklizésre alkalmas. 😃😃

Öt nap után végre zuhanyozhattam. Az első zuhany Bolíviában.

18/04/2026

Day 1143, 54 km

Több volt ma a lejtő, mint az emelkedő, de miért éreztem azt, hogy ez fordítva van? Ilyen meredek utakon csak Ausztráliában bicikliztem. Aztán egyszer csak, amikor jött egy meredek lejtő, 68-cal száguldottam.

Atocha városa egy rusnya bányaváros, ahol egy valamirevaló élelmiszerüzletet is alig találtam. Nagyon nagy a különbség Argentínához képest. Az emberek néha mosolyognak, de sokszor jéggé fagyott az arcuk. Nagyon random, hogy ki kedves veled. Bementem egy kicsi üzletbe vizet venni, és a néni megdicsérte a spanyolomat, valamint megkérdezte, hány éves vagyok, van-e feleségem, illetve, hogy tudnék-e mutatni neki magyar pénzt.

Nem akartam itt aludni, mert nem tetszett a város, és túlságosan is jól érzem magam a csillagok alatt a sátramban. Csodaszép helyet találtam éjszakára.

Bolívia valóban egy különleges hely, de ezt pozitívan értem.

Valentin Vagabond

07/05/2026

03/05/2026

02/05/2026

27/04/2026

24/04/2026

23/04/2026

22/04/2026

21/04/2026

20/04/2026

18/04/2026

18/04/2026

Dirección

Página web

Notificaciones

Atajos

Compartir

Categoría