Ujfigura Heritage Fleet

Ujfigura Heritage Fleet Ikarus autóbuszok bérlése -
Illetve szerelés, alkatrész, storyk, mindenek

Ikarus bus & coach hire and beyond - Repairs, parts, stories, and much more

11/04/2026

Ma számunkra befejeződött egy küldetés.

Személy szerint sosem tudtam feltétel nélkül rajongani vagy lelkesedni, távol áll tőlem a szlogenek harsogása. Ezért külön örülök, hogy én is megtaláltam a helyem és azt az eszközt, amivel ki tudom fejezni: gyűlölöm és megvetem ezt a hatalmat azért, amit velünk tett.

Nem tölt el boldogsággal az sem, hogy érdemi kérdések és valódi viták nélkül választunk most új vezetést. Ugyanakkor reményt ad, hogy olyan emberek kerültek előtérbe, mint Kapitány István vagy Szafkó Zoltán Péter - TISZA, akikben a magamfajta is 100%-osan megbízhat.

Zolit legalább húsz, de inkább huszonöt éve ismerem, egy közös érdeklődés hozott össze minket. Ennyi év távlatában is elmondható, hogy a politika a téren sem állnak távol a nézeteink, és hűek maradtunk az elveinkhezez.

Zoli a szakmájában sikeres és elismert szakember volt, és nem másért vállalta ezt az egészet, mint hogy egyszer tiszta szemmel nézhessen a gyerekei szemébe.

Semmi sem bizonyítja jobban mindezt, mint hogy ez a mocsok hatalmi gépezet sem tudott felhozni ellene semmit. pedig hidd el, kegyetlenül dolgoztak rajta. El sem tudom képzelni, mit kaphatott ez idő alatt. Már abból kiindulva is, hogy engem is megtaláltak, természetesen. Örökké becsülni fogom a bátorságát és a kitartását.

Ez a busz már megélt egy rendszerváltást, és most újra történelmet írhat. Zoli ötlete zseniális volt, és tudom, hogy a kollégák is élvezték ezt az új kihívást. Hatalmas köszönet nekik is, hogy vállalták ezt.

Most vagy soha!

24/03/2026

Kiprobaltuk ezt is.
Koszonjuk Petinek a segitseget, fontos 2 ora volt!

Hát nem gyönyörű? De. :) Kicsit megsétáltatták a srácok, ha már a szükséges karbantartáshoz a másik telepen volt infrast...
15/03/2026

Hát nem gyönyörű? De. :) Kicsit megsétáltatták a srácok, ha már a szükséges karbantartáshoz a másik telepen volt infrastruktúra.

Marcus 15-i program Mor uleshuzat varras
15/03/2026

Marcus 15-i program
Mor uleshuzat varras

A srácok belekezdtek BRF hátsó kályhájának beüzemelésébe. Ehhez ki kellett szedni a ládából mindent, és kitakarítani, ki...
14/03/2026

A srácok belekezdtek BRF hátsó kályhájának beüzemelésébe. Ehhez ki kellett szedni a ládából mindent, és kitakarítani, kifesteni a ládát, meg a kályha szívó -és befúvócsatornáit.
Sajnos maga a kályha menthetetlen. :(

Ennek is 7 éve :))
23/02/2026

Ennek is 7 éve :))

"Elkaptak" minket. Köszönjük a videot. :)
14/02/2026

"Elkaptak" minket. Köszönjük a videot. :)

Ikarusok hangjától volt hangos Salgótarján 2026 február 10-e környékén. Ez a hang egy pár éve még teljesen megszokott volt, mára azonban már csak egy darab C...

Vége a mai műszaknak, a buszok pihenni tértek. Holnap folyt.köv. 🙂
10/02/2026

Vége a mai műszaknak, a buszok pihenni tértek. Holnap folyt.köv. 🙂

24/01/2026

...és végül a boldog buszvezető a két mestermű közt. 🙂

24/01/2026

Nehogy már egész télen aludjanak a csuklósok, második rész: BRF-923.

Cím

Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Ujfigura Heritage Fleet új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Ujfigura Heritage Fleet számára:

Megosztás